Motoros dzseki másképp

Lassan harminc éve vagyok tagja az MB Carsnak. Minden évben elmegyek a találkozóinkra, minden ünnepségen részt veszek és a hétköznapokon is úgy vigyázok a három Mercedes Benz autómra, mint a szemem fényére. A két gyerekem közül nincs kedvencem, hiszen hogy is lehetne? De az autóim közül van! A Cabrioletem nőtt az évek során a legjobban a szívemhez, vele szeretek a leginkább száguldozni. Ha bele gondolok, ebben nincs is semmi csodálkozni való. Kis koromban is mindig a kabriók tetszettek, annyira elvarázsoltak, hogy tulajdonképpen miattuk bonyolódtam bele érzelmileg az autókba. Egy barátom hatására vásároltam magamnak Mercedest és általa is kerültem be a klubba, de a kiskori vágyaim oly hamar megmutatkoztak, hogy fél év után vennem kellett egy kabriót is, mert nem bírtam. Akkor már természetesnek tűnt, hogy a Mercedesnél maradok és így esett a választásom egy Cabrioletre.

Soha semmiben annyi örömömet nem leltem, mint abban az autóban. De lassan elmúlt a tavasz, aztán a nyár is és érkezett a rossz és hideg idő. Persze, annyira őrült én sem vagyok, hogy esőben vagy havazásban lehúzott tetővel járkáljak, de ha egy picit is úgy tűnt, hogy nem várható csapadék, én azonnal útnak indultam a járgányommal és róttam vele az utakat. Csak egyre jobban fáztam és hiába volt egy ablak előttem, és egy kabát rajtam, valahol mindig utat talált a bőrimig a szél.

Egyik kiruccanásom közben annyira megfáztam, hogy utána másfél hétig az ágyat nyomtam és nem látszódtam ki az elhasznált papírzsebkendők közül. Akkor járt nálam a feleségem unokatestvére, aki előállt egy szuper ötlettel. (Végre! Az egész család csak szidni tudott, hogy miért járok a Cabriolettel, amikor már november van.) A csávó évek óta motorozik és ajánlotta nekem, hogy vegyek magamnak egy hideg időre alkalmas motoros dzsekit, mert azon biztosan nem fog befújni a szél. Szimpatikusnak tűnt az ötlet, szóval azonnal tanácsot is kértem tőle, hogy honnan válasszak motoros dzsekit. Egy magyar terméket ajánlott, sőt, azon belül is a Flash Motoros Softshell elnevezésű dzsekit. Azt mondta, hogy garantálja, hogy ezen nem fog befújni sehol sem a szél, ráadásul, ha picit melegebb idő van, ki lehet venni belőle a thermomellényt is.  Mondtam neki, hogy az már mindegy, ha jó az idő, véd azért annyit az autó, egy motorral ellentétben, hogy ne kelljen nyakig beöltözni. Itt csak a hidegről volt szó.

Még nem sikerült teljesen külön válnunk a papírzsebkendőimtől, nagyon szoros volt a kapcsolat, de én már úton voltam (egy födött autóban) hogy megvásároljak magamnak egy ilyen motoros dzsekit. Bőven volt időm gondolkodni az ágyban fekve, betegen, és úgy döntöttem, hogy büszkén és bátran fogom felvállalni. Nem fogok egy percig sem azon parázni, hogy mit gondolnak az emberek, hogy motoros dzsekiben ülök az autómban. Teljesen mindegy, mindenki azt csinál, és azt visel, amit ő szeretne.

Hadd ne dicsérjem magam, de azért igen tetszett a tükörképem, amikor felpróbáltam a dzsekit. Úgy éreztem, hogy nagyon felturbózza a státuszomat. Hát úgy voltam vele, hogy annyira jól nézek ki benne, hogy már akkor is megéri megvenni, ha utólag kiderül, hogy egyébként a szél pont úgy átfúj rajta, mint minden máson. De nem! Szó sincs ilyesmiről. Annyira kényelmes, a leghidegebb időben is a dzsekiben vezetni, hogy ennél jobbat nem is kívánhat az ember, akinek kabriómániája van.

Minden januárban van egy találkozónk, láttátok volna meg a fiúkat a legelső alkalommal, amikor meglátták, hogy télen is Cabriolettel mentem az ünnepségre. Ölte őket az irigység rendesen, főleg azokat, akiknek szintén van kabriójuk, de nem jöttek azzal, mert tél van (vagy ha igen, akkor felhúzott tetővel). Az eltelt majdnem harminc év alatt ötször fordult elő velem, hogy fel kellett húznom a tetőmet a januári találkozón: mindig csak azért, mert elkezdett havazni.